Advent 2. vasárnapi Igehirdetés, 2007. december 9.

Buenos Aires, 2007. december 9.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Jakab 5,1-6

Textus: Jakab 5,7

Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig. Íme, a földművelő várja a föld drága gyümölcsét, és türelmesen várja, amíg az korai és késői esőt kap.

Cím: Az Úr eljövetele

Bevezetés

Kedves Testvérek!

Amikor én katona voltam a nyolcvanas évek végén, ötszázharmincnégy nap volt a sorkatonai szolgálat. Pontosan megjegyeztem, mert már az elején beívódott a gondolataimba. Amikor bevonultam, mint kiskatona, rögtön megtudtam, hogy 534 napom van hátra a leszerelésig. Hogy a napok múlását számon kell tartanom, mert ezek határozzák meg az életet a laktanya falain belül, és amíg egyenruhát hordok, addig azon kívül is. A napok számontartására is sok érdekes mód kínálkozott, a katonák rengeteg időt eltöltöttek ezeknek az eszközöknek az elkészítésével és használatukkal. Ez volt a „centi” többféle különböző megjelenése. Az átlagos öreg katonát az a tudat éltette, hogy már csak x nap, és véget ér a katonaélet, és megkezdődik – folytatódik – az „igazi” élet.

Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor be kell vallanunk, mi is annyi mindent várunk, hogy vége legyen! Várjuk, hogy véget érjen a hideg idő, és végre eljöjjön a nyár. Aztán, amikor folyik rólunk a víz, és alig bírjuk ki a forróságot, akkor várjuk, hogy véget érjen a meleg. A diákok és a tanárok várják, hogy vége legyen a tanévnek, utána a szülők várják, hogy vége legyen a vakációnak. Adventben is sokszor halljuk, hogy ez a várakozás időszaka.

Egyet azonban szem előtt kell tartanunk: az adventi várakozás egyszersmind készülődés is. Nem passzív várakozás, hanem aktív készülődés. Ahogy a földműves is várja az aratást, de nem ölbe tett kézzel, hanem az aratáshoz szükséges eszközök, szerszámok ellenőrzésével, javításával, az aratás előkészítésével. És türelemmel. Ezt kellene ma megtanulnunk Jakabtól.

1. A helyzet

Mai igénk szerzője Jakab apostol, az Úr testvére. Jézust, annak földi szolgálata alatt nem ismerte el Messiásnak, feltámadása után azonban meggyőződéses tanítványa lett. A jeruzsálemi gyülekezet vezető személyiségeként vezette az apostolok jeruzsálemi tanácskozását, mely Kr. u. 49-ben zajlott, s melyen Barnabás és Pál, mint az antiokhiai misszió képviselői vettek részt. Josephus arról tudósít, hogy 62-ben a zsidó főpap mártírhalálra ítélte.

Jakab levelének címzettjei anyagilag és lelkileg nehéz helyzetben, Palesztinán kívül élő zsidókeresztyének voltak. Nem értették, hogyan lehet az, hogy istenfélő keresztyén létükre szegények, súlyos megpróbáltatások között, sokféle igazságtalanság miatt szenvednek, ugyanakkor az őket sanyargató istentelen és embertelen gazdagok irigylésre méltóan élhetnek.

A megelőző részben a gazdagok elleni ítéletről beszél az apostol. Ezeknek a gazdagoknak az ítéletét a nekik kiszolgáltatott szegény munkások rovására elkövetett csalásaik teszik indokolttá. A kialkudott és megszolgált béreket nem fizették ki, hanem megtartották maguknak. A kisemmizettek, akik vállalt kötelezettségüknek eleget tettek, nem hiába fordulnak imádságaikkal Istenhez, Ő meghallgatja panaszukat, mert különös gondja van a szegényekre (2:5) s arról is gondoskodik, hogy az embertelen csalók ne meneküljenek meg haragja tüzétől. Mivel Isten az ítéletben mindenkit a szeretetről számoltat el, a gazdagok pedig kirívóan szeretetlenek, ítéletük mindennél biztosabb. A gazdagok bűnét súlyosbítja az, hogy a bűnös módon elcsalt pénzt esztelen pazarlásuk, dőzsöléseik költségeire használják.

Nos, nekünk, mint keresztyéneknek nem 534 napunk van hátra a szabadulásig. Hogy mennyi, azt nem tudjuk, az Úr nem kötötte az orrunkra. De azt tudnunk kell, hogy minden egyes nappal kevesebb és kevesebb. Mi is levághatunk a centinkből minden este egy darabot, csak azt nem tudjuk, hogy milyen hosszú volt eredetileg. A jeleket azonban láthatjuk.

2. A jelek

Jakab apostol a földművelőt hozza elénk példaként. Nyilván jól ismerte a földművelés gyakorlatát, hiszen abban az időben a mezőgazdaság sokkal közelebb volt a mindennapi élethez. Mára már nagyon eltávolodott, leggyakrabban már csak feldolgozott állapotban találkozunk az ennivalónkkal. De ennyit még egy születésétől városban nevelkedett ember is megért. A földműves szánt, vet, gondoz, arat. Egyik munkafázist sem lehet kihagyni, és mindennek megfelelő időben kell történni. Egy mesében a főhős répát ültetett, és amikor kihajtott, mindennap kihúzta a répákat a földből, hogy lássa, elég nagyok-e már. Mondanom se kell, nem értek be a répái. A türelem tehát fontos dolog. Intő példa a gyülekezetnek: az idővel, a napokkal jól kell gazdálkodni, a testben hátralevő időt jóra kell felhasználni. Nemcsak a gazdagoknak, hanem a gyülekezet szegény tagjainak is van elég bűnük, amiből meg kell térniük. Különösen a gyülekezet tanítóinak, az igehirdetőknek kell jobban megbecsülniük a szolgálat alkalmait: úgy gondoljanak s úgy készüljenek mindegyikre, mintha bizonyosan az lenne az utolsó alkalom, utolsó lehetőség a szolgálatra, a gyülekezet építésére, a környező társadalom és az egész embervilág szolgálatára.

A jelek ugyanis arra valók, hogy az ember tudja, hol jár az időben. A földműves, hogy milyen munkák esedékesek, a keresztyén pedig, hogy milyen munkák esedékesek. Hogy mi az, amit épp most meg kell tennem. Amikor Jakab arra inti a keresztyéneket, hogy türelemmel várjanak, az arra vonatkozik, hogy imádságaikra a válasz megadatott, de idő kell ahhoz, hogy az embervilágban azok eredménye megjelenjen. Erre kell türelemmel várniuk. Cselekedniük azonban az Isteni útmutatásnak megfelelően folyamatosan és azonnal kell, hiszen Isten szava nem késlekedik, azonnal eljut minden érintetthez.

3. Az eső

Izraelben az esős időszak októbertől áprilisig, a száraz évszak májustól októberig tart. A korai eső októberben és novemberben hull, fellazítja a nyáron kiszáradt, kemény talajt, hogy vetni lehessen, ezért nem szabad nagyon sűrűn és nagy cseppekben esnie, ömlenie. A hideg téli eső decemberben és januárban esik. Ez elsősorban a vízellátást szolgálja, és hordalékával megtermékenyíti a völgyeket. E két esőzés közt kezdődik a vetés, és februárig tart. A késői eső pedig márciusban és áprilisban esik, napsütéssel váltakozik, ez a jó terméshez elengedhetetlen. Az esőnek ilyen kedvezőtlen megoszlása miatt külön neve volt a korai (őszi) esőnek (jóreh), és a kései (tavaszi) esőnek (malkós) is.

A mi számunkra az Advent – nem csak a karácsonyt megelőző négy hét, hanem az Úr visszajövetelére való készülés – egy ilyen aratási ciklus lehet. Amelyben nekünk meg kell tennünk a ránk váró feladatot, mert az Úr hiába küld esőt arra a földre, amely nincs megfelelően felkészítve.

Isten a kezdeményező, ő adja a korai esőt, amely fellazítja a talajt. De ezután nekünk kell felszántanunk a földet és elvetni a magot. Ez után ismét Isten munkája következik: ő fogja az elvetett magocskát táplálni, növeszteni, egész addig, amíg el nem jön az aratás, mert az már megint a mi feladatunk. És közben sincs lazsálás, hanem készülődés a következő munkafolyamatra.

Kedves Testvéreim!

Nem gondolom, hogy egy egységes vetési-aratási ciklusban lenne minden keresztyén. Szerintem közösségek, gyülekezetek, de egyének között is lehet eltérés. Isten mindannyiunknak személyre szabott feladatot, szolgálatot ad. Egyet azonban szívem mélyéből teljes bizonyossággal állíthatok: a ránk bízott feladatot el kell végeznünk, méghozzá az Úr naptára szerint. Amikor tapasztaljuk, hogy az Isten valamilyen módon előkészít egy felebarátunkat, testvérünket arra, hogy befogadja az Isten Igéjét – mint ahogy a korai eső fellazítja a talajt -, legyünk készen arra, hogy igei bizonyságtételünkkel, hitünkkel, segítségünkkel elvessük a szívébe a magot. Aztán hagyjuk, hogy Isten elvégezze az ő lelkében és szellemében azt a munkát, amit csak ő tud. Közben készüljünk arra, hogy learassuk a termést, azaz az Isten által végbevitt változások nyomán feltörő lelkesedést, szeretetet, örömöt a megfelelő módon gyümölcsöztesse felebarátunk, és ezzel a Krisztus közösségének hűséges tagjává váljon. Azok az emberek, akik találkoznak Istennel, megtérnek, túlcsordul belőlük a szeretet és eljönnek hozzánk, s mi készületlenül fogadjuk, akkor ezek máshová fognak menni, mások fogják learatni a termést. Remélhetőleg más evangéliumi keresztyének. De ha a szekták, akkor nagyon nagy a baj. És ha mi nem végezzük el a feladatunkat, akkor senki nem fogja helyettünk. Vagy ha mégis, akkor az nem a mi munkánk lesz, tehát nem feleltünk meg az Isten által ránk bízott küldetésnek.

Befejezés

Advent az Úr eljövetelének ünnepe. Készülnünk kell, mint a vetés és aratás között lévő földművesnek. Tudjuk, mit vetettünk és hova. Most van még kegyelmi időszak, amikor lehet igazítani a vetésen. Ha megkésve is, de helyrehozhatunk pár elhibázott döntést, beszélhetünk Krisztusról néhány embernek, valószínűleg nem késő még. De ne feledjük, soha nem tudhatjuk, mennyi időnk van még a cselekvésre.

Legyen az Adventünk ebben az esztendőben számvetés és a feladatokkal való szembenézés időszaka. Tegyük meg, amit Isten parancsol nekünk és készüljünk az előttünk álló feladatokra nem kevésbé, mint az Ő második eljövetelére. Ehhez is csak azt kell tennünk, hogy figyelünk az Isten szavára.

Ámen!