Igét hirdetett Tóth L. Kristóf lelkész. Meghallgatható ide kattintva.
Lekció: János 19,23-37
Textus: János 13,31-35
Amikor kiment, így szólt Jézus: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; 32ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. 33Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. 34Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! 35Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
Cím: Dicsőség és szeretet
Bevezetés
Kedves testvérek!
Nagycsütörtök esti, az úrvacsora szereztetése utáni részt olvastunk az imént. Jézus megmosta tanítványai lábát – Péter először nem engedte, aztán túlzásba esett és fejmosást is akart –, elfogyasztották a páskavacsorát, s közben Jézus egyértelmű utalást tett arra, hogy legközelebbi tanítványai közül egy el fogja árulni. Jézus már azt is tudta, hogy még napfelkelte előtt, a tanítványok még nem. Júdás, az áruló felugrik és elmegy, hogy megadja a végső ismertetőjelet, ami alapján a templomőrség elfoghatja a felforgató názáreti prófétát: Jézust.
Amikor Júdás kiteszi a lábát, Jézus a dicsőségről, az Ő megdicsőüléséről kezd beszélni. Miért? – tettem fel magamban a kérdést azonnal, amikor elolvastam az igerészt. Miért nem arról beszél, hogy nem helyes dolog az árulás, vagy miért nem kezd azonnal a legsürgősebb tudnivalók elmondásába, hogy a maradék tizenegy tanítvány még gyorsan megtudhassa, amire szüksége van, mielőtt a katonák Jézusba fojtanák a szót. E helyett egy látszólag elvont teológiai értekezésbe kezd, amit egy mai képzett professzor sem tudna kapásból értelmezni. Én ilyenkor mindig felteszem magamban: mi az oka, mi az indoka ennek? Mivel pedig a választ a Nagypénteki események körül találtam meg, vettem a bátorságot, hogy Nagypénteken vegyem fel alapigének.
1. Az Isten dicsősége a keresztben
Szerintem a válasz a kereszt. A golgotai dombon Jézus Krisztus megfeszítésére felállított fa-alkotmány, a kivégzőeszköz, melyhez brutális módon nagy szegekkel rögzítették hozzá egy ember kezeit-lábait. Amelyre ráfolyt a vére, és amelyen kilehelte lelkét. Ez a kereszt az, ami miatt Jézus nem másról kezd el beszélni tanítványai előtt, hanem Isten dicsőségéről. Mintha Júdás távoztakor felsejlett volna az Úr Jézus szeme előtt az, amit majd a kereszten fog látni. Nem a gúnyolódó tömeg, nem az anyja fájdalmas arca, aki János karjába kapaszkodik, hanem amit mindezeken túl látott: az embereknek a bűntől való megszabadulását, a Sátán rabságából való kitörését. Ezt hozta el a kereszt. Jézus tudatában volt annak, mi vár rá: tudjuk jól, hogy imájában azt kérte, hogy ha lehetséges, múljék el tőle e pohár, azaz ne kelljen végigmennie a szenvedés útján. Tudta, mi fog történni, hogy nem kerülheti el a fájdalmat, a kínt. De nem önmaga erősítésére, hanem inkább a tanítványok vigasztalására beszélt inkább az Isten dicsőségéről. Hogy megértették-e a tanítványok, nem tudjuk. Másnapi és harmadnapi viselkedésükből ítélve nem. De utána biztosan. Lehet, hogy mi sem értettük meg, mit mondott Jézus nekünk az elmúlt időszakban, például a böjt alatt, de hiszem, hogy nem hiába beszélt hozzánk. Amikor eljön az ideje, akkor eszünkbe fog jutni, és tudjuk majd, mit kell tennünk.
Jézus tehát arról beszél a maradék tizenegynek, hogy megnyílt a dicsőség útja. Júdás távozásával kezdetét vette az egész Jézus-küldetés végkifejlete, aminek a csúcspontja a kereszten lesz.
2. A tanítványok egyedül maradnak
Jézus elfogatását, elítélését, megveretését, a városon való végighajszolását, keresztre szegezését és halálát a tanítványoknak – mindazoknak, akik szerették Jézust – egyedül kellett átvészelniük. Nem lehetett mellettük senki tanácsoló, vigasztaló. Mint az emmausi tanítványok példájából tudjuk, egymást sem sikerült eredményesen megvigasztalniuk. És Jézus az utolsó vacsora alkalmával ezt már tudta jól. Mert a Terv szerint ennek így kellett lennie. Egyedül kellett mindannyiuknak végigélni ezt a három napot és megharcolni azt a kérdést, hogy vajon miben hisznek.
Nekünk is egyedül kell megharcolnunk magunkban a hitünket. Egyedül kell lenned, amikor szembekerülsz a kérdéssel: hiszel el Krisztusban, az Ő feltámadásában? Abban, hogy szükséged van rá, nélküle a Sátán rabja vagy. Ebben senki nem lehet a segítségünkre, se lelkész, se jóbarát, se rokon, senki. Vagy te magad megharcolod a döntést és Krisztusé leszel testestől-lelkestől, vagy a megszerzett (és hitnek tartott) ismereteiddel élsz tovább többé-kevésbé keresztyénként a következő lehetőségig – ha úgy tetszik hit-konfliktusig – és két dolog történhet veled. Az egyik az, hogy előbb vagy utóbb megunod a feszültséget, a döntéskényszert és kijelented, nekem ez nem kell – és kilépsz Isten táborából, vagy halogatod tovább és tovább, míg végül késő lesz.
A tanítványoknak egyedül kellett harcolniuk önmagukban a gonosz ellen. Nekünk mégsem kell teljesen egyedül végigharcolni, mert nekünk a rendelkezésünkre áll a Szent Lélek, aki hathatósan segít keresztüljutni a próbákon.
3. Ami megtartja őket együtt: a szeretet
A keresztyénség ilyen furcsa dolgokat produkál. Jézus az Isten dicsőségéről beszél, amikor Júdás árulása a gyalázat kezdete. Az Isten Fia emberkéz által megöletve arat győzelmet. Akik alsóruhát vesznek el, felsőruhát kapnak ráadásul, akik pedig átkozódnak, áldást kapnak cserébe. És akiknek egyedül kell megvívniuk a hit megalapozásának harcát, azoknak az erejük a közösségben van. Nem így gondolnánk, igaz-e? Ha valamit nehezen sikerült megszereznem, akkor azt nem könnyen osztom meg másokkal, főleg nem ismeretlenekkel. A keresztyénség azonban pont erre ellenpélda. Megszereztem az örökéletet Jézus Krisztustól, drága áron. Mármint Ő fizetett drága árat az én örökéletemért. Ennek elfogadása volt kemény küzdelem a számomra. Nem az, hogy megértsem, mit tett értem Jézus, hanem az, hogy hajlandó legyek ezt elfogadni. Hogy legyűrjem az énemet, az EGOmat (csupa nagybetűvel!), és hajlandó legyek elfogadni, hogy segítségre, megmentésre szorulok. Ez az, ami arra motivál, hogy továbbadjam, amit kaptam. Hogy igyekezzek megmutatni a körülöttem lévőknek, hogy milyen jó dolog Jézus követőjének lenni. Milyen csodás, amikor a gondjaimat, nehézségeimet Ő segít megoldani. Amikor örömeimet Vele megosztva megsokszorozódva élem át újra.
A gyülekezetbeli szeretetet sokan úgy értelmezik, hogy szeretnem kell – erőből – a másikat. Ha valami miatt nem szeretem, akkor is. Nos, szerintem ez nem így működik. Jézus nem azt akarja, hogy én az ember által érzett – vagy a magából kipréselni képes – szeretetet nyújtsam embertársaim, gyülekezet-társaim felé. Ezt bármilyen társaságban, klubban meg lehet tenni. Inkább azt szeretné, ha azt látnánk meg és hinnénk el, hogy Jézus Krisztus nem csak minket, hanem a másikat is szereti. Ha erőlködöm, hogy szeressek valakit, abból nem lesz más, csak bűntudat, sőt, erősödő gyűlölet a másik iránt, mert őt okolom azért, mert nem tudok egy jézusi parancsot teljesíteni. Az Úr Jézus nem azt várja tőlünk, hogy erőlködjünk, hanem azt, hogy kövessük őt. Nézzünk az ő szemével embertársainkra. S ha ezt meg tudjuk tenni, ha tudjuk Jézus szemével látni a másik embert, akkor már megtettük, amire Jézus kér.
Befejezés
Nem akarom igazán befejezni ezt az igehirdetést, mert holnapután itt a feltámadás, Azt szeretném – tudom, sokan nem lesznek itt vasárnap – hogy ez az egész ünnep szerves egész lehessen mindannyiunk számára. De hát ez így is van. Hiszen az egész év valamennyi ünnepe, de az úgynevezett közönséges vasárnapok is egy lánc részei, amelyben szemek egymásba kapaszkodnak. Tehát szeretném, ha a nagypéntek átnőne a feltámadás ünnepébe, majd a Szent Lélek eljövetelébe és így tovább. Ezért bátorítok mindenkit, hogy olvassa a Bibliáját imádságos szívvel, és beszélje meg az ott olvasottakat egy olyan valakivel, aki Jézus Krisztus igaz követője.
Végezetül kívánom az egész gyülekezetnek, hogy az úrvacsora sákramentumának vételekor töltsön el mindannyiunkat a Krisztus áldozatából áradó áldás.
Ámen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése