Úrnapi Igehirdetés, 2007. október 7.

Buenos Aires, 2007. október 7.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: Jel 20,1-15

Textus: 1Péter 4,15-19

Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó. ¹⁶Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. ¹⁷Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? ¹⁸És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös? ¹⁹Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.

Cím: Ítélet és kegyelem

Bevezetés

Jogi formulákat használt Péter, amikor bizonyos isteni tanításokat akart földi fogalmakba tömöríteni. Ilyenek a mai ítélet és kegyelem szavak. Ma is használják őket bíróságokon. Az ítélet az a végkövetkeztetés, amelyet a bíró és/vagy az esküdtszék meghoz atekintetben, hogy a vádlott bűnös-e, vagy ártatlan, netalán nincs elég bizonyíték ennek eldöntésére, illetve, hogy az alperesnek vagy a felperesnek van-e igaza. A kegyelem pedig az a jogintézmény, mely szerint a különösen súlyos, jogerőre emelkedett, tehát a fellebbezési lehetőségeket kimerítve meghozott ítélet végrehajtása alól – a körülmények egyedi mérlegelése nyomán – az ország legfőbb közjogi méltósága, leggyakrabban a király, illetve az államelnök felmentést adhat. A Biblia kifejezésrendszerében az ítélet és a kegyelem ugyanez. Isten, mint bíró elbírálja, az enyhítő és súlyosbító körülmények figyelembevételével, hogy az illető élete jutalmat vagy büntetést, azaz kárhozatot vagy üdvösséget érdemel-e. Ez az ítélet végrehajtandó. A kegyelem pedig azt jelenti, hogy a meghozott elmarasztaló ítélet végrehajtásától Isten, a királyok királya, egyéni elbírálás alapján eltekint azoknál, akik helyett valaki már – Jézus Krisztus – már elszenvedte a büntetést.

Ez csoda, és hogy e csodát jobban értsük, nézzük meg a bűntelen keresztyént, a büszke keresztyént és az Isten ítéletét!

1. Bűntelen keresztyén

Az ember – „jellegéből” adódóan – bűnös. A Biblia azt tanítja, hogy amíg Krisztus nélkül élünk, mindannyian bűnösök vagyunk. Amikor pedig megtértünk, bocsánatot nyertünk az addigi bűneinkre, és attól fogva megmentett bűnösök vagyunk, akiknek harcolnunk kell a bűn ellen, ha pedig mégis elkövetünk valamit, akkor már ismerjük az utat Krisztushoz, aki az őszinte bűnbánónak bizonyosan megbocsát.

Ezt a gondolatot hézagosan értelmezve sajnos eljuthatunk egy olyan tévedéshez, amely a bűn elkövetésének súlyát kisebbíti. A „mindannyian bűnösök vagyunk” – egyébként teljesen igaz – kijelentést panellé silányítva felmentést és ürügyet kreálhatunk magunknak ahhoz, hogy ne kelljen harcolnunk minden erőnkből a bűn ellen. Hogy ne kelljen rendszeresen önvizsgálatot tartanunk, hogy ne kelljen nap nap után szembesülnünk azzal, hogy a bűnök elleni harcban bizony nem ritkán elbukunk.

Épp ezért kell alkalmaznunk a „bűntelen keresztyén” fogalmát a fent említett „mindannyian bűnösök vagyunk” párjaként. Önállóan – ezt külön hangsúlyozom – nem áll meg, mert ez is félreértelmezésre adhat módot. Együtt azonban helyre tesz néhány dolgot. A bűntelen keresztyén azt jelenti, hogy a keresztyén ember élhet úgy, hogy az elkerülhetetlennél több bűn nem terheli. A mindennapokban gondolatban, mulasztásban, cselekedetben, szóban elkövetett és megbánt bűnök mellett nem követ el semmi olyat, ami miatt akár Isten, akár a világi bíróság, vagy akár csupán a környezete erkölcsi értékítélete elmarasztalhatná. Ezt mondja Péter, amikor így ír: „senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.”

Ha tehát korrekt – bár kicsit nehézkes – megfogalmazást akarunk alkotni arra, hogy milyennek kell lennie a keresztyénnek, akkor próbáljuk meg ezt: további bűnökkel nem terhelt, Jézus vérében megtisztálkodott egykori bűnös, aki harcol az újabb bűnök elkövetése ellen. Esetleg rövidebben: bűntelen megváltott bűnös.

2. Büszke keresztény

Ez a bűnt a környezetében meg nem tűrő, ellene önmagában is kitartóan harcoló keresztyén büszkén viselheti a Krisztus-követő nevet akkor is, ha a környezet nem igazán barátságos. Az Isten Szavának rendíthetetlenül és következetesen engedelmeskedő ember fel kell legyen készülve arra, hogy üldöztetésben, szenvedésben lesz része. Erről az elmúlt hetekben több szót is ejtettünk, most csak azért idézem fel, mert Péter is újra beszél róla. Egyébként azért is fontos erről többször hallanunk, mert manapság, amikor minden fájdalom rossznak számít, és azonnal csillapítandó, és a üldöztetés szó már önmagában félelemmel tölt el sokakat, a keresztyéneknek tudniuk kell, hogy Krisztusért, az Ő ügyéért bizony nekünk ezt is vállalunk kell. Ő sokkal nagyobb fájdalmat, sokkal súlyosabb üldöztetést vállalt értünk és helyettünk, mint amiben mi bármikor is részesülhetünk.

Krisztus szenvedése az, ami igazán büszkévé teheti a keresztyént. Hogy is lehetséges ez? Krisztus szenvedése egy borzasztó dolog. Az emberiség jótevője szörnyű kínok között halt meg, mi adhat okot ebben a büszkeségre. Nos az, hogy én – és te és mindannyian – annyira értékesek voltunk és vagyunk Jézus számára, hogy értünk és helyettünk vállalta mindezt. Ez az, amit egy nem keresztyén soha nem lesz képes megérteni, főleg a mi civilizációnkban, amiben a másokért való szenvedés, sőt egyáltalán a szenvedés, a fájdalom „nem szalonképes”, titkolni, szégyellni való dolog. Hallottam egy mozlim vezetőtől, hogy milyen morbid, sőt istenkáromló, amit a keresztyének tesznek, hogy jelképként használják (sokan a nyakukban hordják) azt a kivégzőeszközt, amivel megölték az istenüket. Igen, használjuk e jelképet – mi, protestánsok is, a keresztet, Jézus teste nélkül –, mert arra emlékeztet bennünket, hogy milyen értékesek vagyunk, és hogy milyen óriási ajándékért lehetünk hálásak Jézus Krisztusnak.

3. Isten ítélete

Egészen biztosan elkövetkezik a bűntelen és a büszke keresztyén számára is Isten ítélete. Legalábbis valamilyen formában. Még egyetemista koromban a budapesti Ferenciek terén jártomban a kezembe nyomtak egy szórólapot, ami arról szólt, hogy Isten kijelentette az ő prófétájának (egy kis névtelen gyülekezet vezetőjének), hogy (ha jól emlékszem) 1994. április 15-én véget vet a világnak, megítéli a föld minden népét. Nos, mint látjátok, ez a prófécia nem vált be. A Biblia világossá teszi, hogy Isten nem akarja, hogy az ember tudja a pontos dátumát az ítélet napjának, mégpedig azért, mert azt akarja, hogy minden napon felkészült legyen. A kollégákkal megtárgyaltuk, hogy a prófécia hamis, mert ellentmond a Bibliának. Azonban akkor is bakot lövünk, ha azt gondoljuk, hogy azon a napon nem jöhet el az ítélet, mert egy hamis prófécia megnevezte! Isten ítélete el fog jönni, és észre fogjuk venni.

Az „ítélet“ szó itt kettős értelmű. Az ártatlanul szenvedő keresztényekre nézve azokat a küzdelmeket és szenvedéseket jelenti, amelyeket Isten próbálásul küld rájuk, a hitetlenekre nézve pedig büntető ítéletet jelent. Jelenleg tart az első ítélet, amelyet Isten az ő egyházán kezdett el, amely kegyelmes, mert nem az célja, hogy megfizessen, hanem egyrészt az, hogy az egyházat földi küldetése lényegére eszméltesse, a szolgálatok felismerésére kényszerítse és megtisztogatva alkalmassá tegye, másrészt pedig az, hogy az egyházat felkészítse az utolsó napra, hogy akkor úgy álljon majd meg, mint a Bárány számára felékesített menyasszony.

Az, hogy Isten az egyház ítéletét nem a végítéletben, hanem jóval előbb már el is kezdte, már egymagában is kegyelem, mert bármennyire fájdalommal, szenvedéssel járjon is ez a kegyelmes ítélet, meg kell érteni, hogy Isten az egyház javára cselekszik benne. Ha pedig a kegyelmes ítélet ilyen gyötrelmes, mennyi szenvedés vár azokra, akik végső ítéletben engedetlenségük miatt az örök kárhozat ítéletét fogják elszenvedni.

A végső ítéletben az engedelmes hívők, az igazak is alig, azaz kizárólag Krisztus szenvedése és halála árán menekülnek meg: egész életművük ítélet alá kerül. Napvilágra jut mindaz, amit a fundamentumra építettek. Mindent tűz próbál majd meg: az igazak Krisztus tökéletes váltsága révén megmenekülnek ugyan, de csak mint tűzön keresztül (1Kor 3:15). Az, aki hiába ismerte meg Istent s végig engedetlenségben marad, menthetetlenül elvész.

Befejezés

Akik Isten előkészítő, kegyelmes ítéletében szenvednek, számíthatnak rá, hogy Isten szeretete és hatalma átsegíti őket a legnagyobb megpróbáltatásokon, még az esetleges mártírhalálon is – bár ez felénk nem nagyon fenyeget. De bármi történjék is velünk, testünk-lelkünk mindig Isten kezében marad! Isten hű Teremtő, aki minden ígéretét megtartja. Bátran rábízhatjuk magukat, egész sorsunkat. Azokhoz pedig, akik szenvedéseinket okozzák, legyünk jók: tegyünk félre minden haragot és bosszúállást. Az Istennel szemben váló megkeseredés és az emberek elleni vétkezés helyett ez a helyes keresztyén magatartás az egyház ítéletének idejében.

Ámen!