Úrnapi Igehirdetés, 2007. október 14.

Buenos Aires, 2007. október 14.

Írta Tóth L. Kristóf lelkész

Lekció: János 18,15-17; 25-27; 21,15-18;

Textus: 1Péter 5,1-4

A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: ²legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ³ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. ⁴És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját..

Cím: Az elöljárók szolgálata

Bevezetés

Ezt a bibliai igét legtöbbször presbiterek beiktatásakor szokták felhasználni a szolgálattevők arra, hogy ennek alapján a presbiterekre háruló feladatok felelősségét hangsúlyozzák. Ugyanakkor hallottam már lelkészbeiktatási igehirdetést is ennek alapján, hiszen a református egyház tanítása szerint az egyházi szolgálatok között csak jellegükben lehet különbség, felelősségben nem. Péter apostol is úgy fogalmaz: „…én, a presbitertárs…” , és a Magyarországi Református Egyház alkotmánya értelmében ennek megfelelően a lelkész hivatalból elnöke a presbitériumnak (1994. évi II. tc. 51. § (2) bek.) A „preszbüterosz” görög szó egyébként magyarul elöljárót jelent.

Mai igénk összefoglalja a legfontosabb dolgokat, amelyeket az egyházi vezetőknek (a presbitertől a zsinati elnökig bezárólag) szem előtt kell tartaniuk a szolgálatuk során. Ezek közül fogjuk most megvizsgálni a következőket: legeltetés, önkéntesség, nyerészkedésmentesség, szolgai mód, példaadás.

1. Legeltetés

A pásztor képe a keresztyén közösség vezetésére Jézustól származik, ő hasonlította magát a pásztorhoz, aki úgy bánik az őt követőkkel, ahogy a hűséges pásztor a rábízott nyájjal. Ennek megfelelően nevezik mind a mai napig csak félig tréfásan nyájnak a gyülekezeteket. Az ideális pásztor tudja, hová kell vezetnie a nyájat, tudja, hol lelnek enni és innivalóra, és képes arra, hogy megóvja a bárányokat a farkastól, és más veszedelmektől.

A keresztyén embernek, a vezetésre elhívottnak pont ezt kell tennie szellemi értelemben. Segítenie kell a rábízott gyülekezeti tagnak, hogy megtalálja a lelki táplálékát, a Bibliaolvasásában, imádkozásában, bűnvallásában, úrvacsorázást és a többi keresztyénnel való közösség gyakorlásában.

2. Önkéntesség

Senkit nem lehet kényszeríteni arra, hogy Krisztus követője legyen. Ez ma már a világ legnagyobb részén egyértelmű és vitathatatlan tény. Bár sokan úgy vélik, hogy a konstantini kor „erénye” volt, hogy erőszakkal lehetett téríteni. Zárójelben megkérdezem, micsoda keresztyén az, akit kényszerítettek, hogy nevezze Krisztust megmentőjének? Ebből pedig következik egy fontos dolog, amit sokszor elfelejtünk. Ha senkit nem kényszeríthetsz Krisztus követésére, akkor magadat sem! A Biblia azt tanítja, hogy nem viselkedhetsz úgy, mintha Krisztus-követő lennél akkor, ha nem vagy valóban az! Nem lehetsz képmutató, nem játszhatod meg, hogy követed Krisztust, ha a valóságban nem engedelmeskedsz neki. Bizony, vannak ilyen emberek. Sokszor magukról sem tudják, hogy valójában nem keresztyének, hanem csak erőszakot téve magukon, úgy viselkednek.

Én azt a nézetet vallom, hogy jobb egy őszinte ateista, mint egy képmutató keresztyén. Az előbbi ugyanis ráébredhet, hogy szüksége van Jézusra, míg az utóbbi bebeszélte magának, hogy hívő, és meg van győződve arról, hogy Isten útján jár, és ebben a tévképzetében nagyon nehéz megingatni.

Az Istent szolgálónak tehát olyannak kell lennie, aki jókedvében végzi a szolgálatot, tiszta szívvel, örömöt találva benne. Ellenkező esetben hitelét veszti.

3. Önzetlenség

Péter azt a kifejezést használja, hogy nem nyerészkedve, én inkább azt, hogy önzetlenül. Egyrészt jobb szeretem a pozitív kijelentéseket, mint a negatívakat, azaz arról beszélni, hogy mit hogyan kell csinálni, nem pedig arról, hogyan ne, másrészt az önzetlenség tágabb fogalom. Az önzetlenség magában foglalja nem csak azt, hogy az elöljáró nem gazdagszik meg a rábízottakon, hanem azt is, hogy a maga érdekénél előbbre valónak tekinti a keresztyén közösségnek a Krisztussal való kapcsolatát. Sajnos vannak olyan közösségek, amelyeknél kifogásolható a vezetők életmódja. Isten azért enged meg ilyet, hogy tanulhassunk a rossz példából, és ne engedjük, hogy a Gonosz bennünket is eltévelyítsen a becsület és tisztesség útjáról.

Péter, de a többi apostolok is megmutatták, hogy hogyan lehet és kell keresztyénként önzetlen módon szolgálni. Nem véletlenül terjedt el a szólás a magyarul beszélők között, hogy valaki „az apostolok lován” közlekedik. Ha valaki mégsem ismerné, ez azt jelenti, hogy gyalog.

4. Szolgai mód

Az előbbihez kapcsolódik szorosan a szolgai mód. Itt sem Péter szavait idézem, aki azt mondja a harmadik versben: „ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon”, hanem inkább Pál apostolt, a Filippi 2,5-8-ból: „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult; megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”.

5. Példaadás

Az utolsó pedig a példaadás vagy példamutatás. A pásztorok azaz az elöljárók minden tekintetben legyenek példaképek a gyülekezet tagjai előtt. A jó Pásztort, azaz Jézus Krisztust kell kiábrázolniuk, aki beszédben és cselekedetben egyetlen példakép.

Ahhoz tehát, hogy valaki példát tudjon adni, valamit előzőleg meg kell tennie. Igen, példát venni! Mégpedig nem másról, mint Jézus Krisztusról. Ő megmutatta, hogyan kell élnie, cselekednie, beszélnie egy olyan embernek, aki Istennek tetsző életet akar élni. És ez az, amit kétezer év alatt a keresztyén egyház oly sokszor elfelejtett. Amikor a hatalommal kacérkodott, amikor államként viselkedett, amikor megfeledkezett a szeretet, a könyörület, az irgalom kötelességéről. Mi ne tegyük ezt. Mi törekedjünk arra, hogy életünk, közösségünk, Istennel való kapcsolatunk kívánatossá tegye hitünket, keresztyénségünket azok előtt, akik rólunk ítélik meg Istent. És segítsük egymást abban, hogy kapcsolatunk épüljön Krisztussal és egymással, mert példát leginkább akkor tudunk adni akárkinek, ha azokkal vagyunk szeretetteljesek és könyörületesek, akik a közelünkben vannak.

Befejezés

Az egyházi elöljáróknak az a feladatuk, hogy a gyülekezeteket, Isten tulajdon nyáját, legeltessék. Gondoskodni tartoznak arról, hogy a gyülekezetek tagjai mindent megkapjanak, ami hitük és egész életük megtartására szükséges. Az elöljárók feladata tehát a gyülekezetek szolgálata. Munkájukért felelősek, mert a nyáj Istené (ApCsel 20:28). Mivel Isten szolgái, Isten gondoskodik is róluk: az elöljárók anyagiassága, nyerészkedése ennek a hitnek a hiányából táplálkozik, tehát a gyökere, hitetlenség, amit a gyülekezet tagjai és a kívülállók egyaránt látnak és elítélnek. A pásztorok ne kelletlenül végezzék szolgálatukat, hanem látszódjék rajtuk a hivatástudat és a szolgálat öröme.

A pásztorok a Főpásztortól kapják meg igazi jutalmukat. Krisztus úgy jelenik majd meg, mint Főpásztor, megítéli a pásztorokat, elöljárókat s túl azon, amit szolgálatuk fejében a nyájtól kaptak, megjutalmazza őket olyan jutalommal, amit Ő érdemelt ki a számukra is. S ez minden földi jutalomnál, sikernél becsesebb.

Ámen!